Írta: Komádi Sándor, főgondnok

Arad, 2009. augusztus 22.

Miután a város 1834-ben végleg szabadalomlevelet kap, gazdaságilag robbanásszerűen fejlődik, jelentős ipari és kereskedelmi központtá válik. Arad számára óriási jelentőségű volt a bizonyos gazdasági kiváltságokat biztosító szabad királyi város elnyerése. A város már korábban megkapta a „privilegizált kamarai oppidum” statútumot, már 1826-ban megváltotta magát, de csak 1834-ben állították ki számára a szabad királyi város oklevelet.

A Maros gátjának megépítésével párhuzamosan a város központja a mai Pernyávai negyedből a központ felé terjeszkedik. A város gazdasági fejlődése a XIX. század hetedik évtizedétől felgyorsult.

A század végéig egymás után alakulnak a jelentős gyárak és üzemek, többek között a Neuman testvérek gőzmalma és szeszgyára, a Weitzer vagon – és gépgyár, a Marta automobilgyár, négy bútorgyár és számtalan kisüzem. Aradot 1858-ban kapcsolták be a magyar vasúti közlekedésbe, innen fejlesztették ki az elágazásokat Erdély, Temesvár és Nagyvárad irányába. 

A XIX. Század középső harmadára jellemző volt a kincstári és magánföldesúri telepítés. Így került sor 1883-tól Mosóczi Institoris Kálmán birtokának felparcellázására és az azt követő telepítésre a város északi részén. Ebben az időben a telepítés felgyorsult ti. a pénzügyminisztérium  kedvezményt nyújtott a telepesek számára, miszerint a vételár hátralék letörlesztésére 42 év állott rendelkezésre.

A gazdasági és birtokpolitikai szempontok mellett a telepítést nagyban befolyásolta az ipar gyors fejlődése is.

Ki volt Mosóczi Institoris Kálmán?

Főbirtokos családból származott, a család birtoka Sólymoson volt. Édesapja Institoris János 1854-ig városi főjegyző, a szabadságharc idején, a magyar forradalmi kormány megbizásából Csernovics Péter temesi gróf titkár, majd Arad megyei törvényszéki bíró, később a magyar hadsereg élelmezési kormánybiztosának nevezték ki.

A világosi fegyverletétel után Atzél János Közbenjárására kerülte el a kivégzést. Haláláig (1868) az aradi királyi váltótörvényszék elnöke. Gazdag könyvtárát a forradalom alatt sólymosi birtokán feldúlták.

Az Institorisok közül nem János, hanem fia, Kálmán vitte a legtöbbre. Városi főjegyző, iskolaszéki elnök, operaénekes, 1901-1905 között Arad polgármestere volt. 

A telepítési okmányt aláírók vállalták, hogy az Institoris uradalomból (birtokból) kihasítandó területen, mintegy 210 család részére „telepítvényt” létesítsenek. Kötelezték a telepest arra, hogy az utcán, a lakóház előtt 7 és 1/2 láb távolságra facsemetéket, az udvaron édes szedret, termő fákat ültessen és a belsőség egy részét  gyümölcsössé alakítsa át, s legalább 20 meghatározandó nemes gyümölcsfát telepítsen és azokat a jó gazda gondosságával állandóan gondozza. Szigorúan megkövetelték, hogy el kell készíteni az utcai árkokat, sőt a települést megfelelő fákkal körül kellett ültetni. Kötelezték a települőket, hogy saját erejükből templomot és paplakot építsenek.

A telepítés első hulláma idején többségben katolikus vallású lakosok jöttek, de érkeztek Peregről, Feketegyarmatról és Sarkáról is telepesek.

A XX. század elején felépült a római katolikus templom, parókia és felekezeti iskola. Az újonnan létrejött kerületben, 1933-ban megalakult a „Protestáns Kör”, mint egyházi kulturális egyesület. A kör helységében rendszeresített Istentiszteleteket tartottak. Mivel egyik félnek sem volt temploma, a kerületben mozgalom indult egy önálló református templom megépítéséért (1936). Végülis 1937-ben Hőfer Adolfné született Rácz Hermina hagyományából ingatlant vásároltak (Antim Ivireanu 6 sz. alatt), ahol berendezték az első református imaházat: szószék, harmónium és harang vásárlásával, beszerzésével. Ekkor a gyülekezet még a belvároshoz tartozott. 1948. január 1-től, mint különálló egyházközség működött, melyet az Egyházkerületi Közgyűlés 1955. szeptember 20.-i határozatában elfogadott. Így indult be az Arad mosóczi-telepi református gyülekezet önálló élete Dísz Péter lelkipásztor irányítása alatt.

A lélekszám változó volt (kezdetben 1300), de a nagy városi építkezések után megcsappant. Templomépítésre anyagi lehetőség nem volt. A gyülekezet élére 1990-nem Nt. Józsa Ferencz lelkipásztor került. Istentől áldott, buzgó szolgálata maradandó gyümölcsöket termett: 1992-ben felépül az új lelkipásztori lakás, melléképületek, ifjúsági és szórványközpont, kladovai tábor. A régi imaház 1993-ban átadta helyét egy szép új templomnak, melyben ma is bárki lelki otthonra találhat, és amelyet 1995. december 3.-án Tőkés László püspök jelenlétében szenteltek fel.

A munkálatok költségeinek nagyobb hányadát a hívek áldozatkészsége, cselekvő hite fedezte, akik az anyagi támogatáson túl közmunkával is segítették a templomépítést. A mesterek is mind a gyülekezet tagjai kedvezményes áron dolgoztak. A presbitérium, a Nőszövetség, az IKE is jó példával jártak elől az építkezési munkálatok során. Sokban segítette az építkezést az a pénzösszeg, amit gyülekezet pályázat útján kapott az Egyházkerülettől. További segítséget jelentett az a segélyszállítmány Hollandiából, amelyet a munkálatok előmeneteléhez értékesített a gyülekezet.

A református gyülekezet újjászervezése Mikelakán 1947-ben következett be, 62 család, 120 lelket számláló kis gyülekezet megalakulásával. Első Istentiszteletüket 1947. július 7.-én tartották Hajós Sándor házában. 1962-ben az ingatlan állami tulajdonba került, a gyülekezet imaház nélkül maradt. Egyházmegyei határozattal egyesül a mosóczi-telepi gyülekezettel és Istennek legyen hála, ma is együtt vannak.

Bibliai értelemben az „építés” azt jelenti, hogy Isten az embert be akarja építeni az ő szent lelki templomának épületébe, a közösségbe. Ha be akarunk épülni Isten templomába, hagyjuk magunkat az Ő Igéje által formálni, mert a sok fölösleges szöglettel nem lehet felhasználni bennünket az isteni építkezésnél.

Az apostolok, reformátorok, hitvallók őseink üzenik nekünk századokon át. ”És most atyámfiai ajánllak titeket az Istennek és az Ő kegyelmessége Igéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt”(Ap.Csel.20:32)

S O L I   D E O  G L O R I A !